- Általános Szerződési Feltételek
Megjegyzés
A következőkben részletezett szállítási és fizetési feltételek képezik az ALUKON GmbH & Co. KG cég (a továbbiakban: ALUKON) valamennyi szállítási és szolgáltatási szerződésének alapját. A szállítási és fizetési feltételeket az ALUKON minden nyomtatványa a hátoldalra nyomtatva tartalmazza. A megrendelőnek ezáltal minden esetben lehetősége van tudomást venni ezekről. A szállítási és fizetési feltételek így a hallgatólagos elfogadás által a szerződéskötéssel egyidejűleg hatályba lépnek. Amennyiben a megrendelő feltételei között az ALUKON szállítási és fizetési feltételeivel ellentmondó határozatok szerepelnek, úgy ezek érvényüket vesztik, hiszen feltételeit az ALUKON szerződésbe foglalva világosan írásba fektette.
1. Szerződéskötés és a szerződés tartalma
A szállítási és szolgáltatási szerződés a megbízás ALUKON által történő írásos megerősítésével jön létre. Ennek tartalma irányadó. A megrendelő utólagos változtatásai kizárólag az ALUKON határozott és írásos hozzájárulásával kerülhetnek a szerződésbe.
2. Árak, fuvardíj és csomagolás
Az ALUKON megbízás megerősítésének napján érvényes árai hatályosak. Az árak megállapításának e módszere azzal a kikötéssel érvényes, hogy a megbízás megerősítésével rögzített megbízási adatok változatlanok maradnak. ALUKON árai gyári átvétellel, EURO-ban, a szállítás időpontjában törvényileg hatályos forgalmi adó hozzászámításával értendőek. Csomagolási, bérmentesítési, biztosítási és egyéb szállítási költségeket az ár nem tartalmaz. Ezekről kiegészítő számla kerül kiállításra. Minden ettől való eltéréshez ALUKON határozott írásos hozzájárulása szükséges. Amennyiben a szállítás a megrendelő terhére történik, a kockázat rá hárul, amint az áru a gyárat elhagyta. Bármely ALUKONt nem terhelő okból történő áruvisszavétel esetén a megrendelőre hárul az áru ALUKONig történő szállításáig felmerülő kockázat. A megrendelő által a megbízás írásos megerősítését követően kért, a megbízás tárgyában történő változtatásokhoz a megbízás ALUKON által történő újbóli megerősítése szükséges. Minden változtatással kapcsolatban felmerülő költség a megrendelőt terheli. Szerkezeti rajzok, szerszámok és eszközök, minták és minden olyan előkészítő munka költségéről, mely a megrendelő igényének megfelelően merül fel, számla kerül kiállításra abban az esetben is, ha megrendelő erről nem adja ki a megbízást. Ilyen esetben a megtérítendő költségek meghatározását az ALUKON végzi. Megrendelő legalább a helyileg szokásos kártérítésre kötelezett.
3. Szállítási hibák / szállítási határidő
Gyártástól függő hiányos vagy többletszállítás a megrendelt mennyiség 10 %-ának megfelelő mértékben megengedett. Hasonlóképpen csökkennek / növekednek a térítendő költségek. ALUKON jogosult a részszállításra. Az ALUKON által megadott szállítási határidők az áru elküldésének idejére vonatkoznak. A szállítási idő akkor tekintendő betartottnak, ha az áru eddig az időpontig elhagyja a gyárat vagy szállítási készenlétéről a megrendelő eddig az időpontig értesül. Szállítási időpontok és szállítási határidők csak akkor minősülnek kötelező érvényűnek, ha a megrendelő felé írásban is ekképp foglaltatnak. Amennyiben az áru előállításához vagy a szállítás végrehajtásához a megrendelő részéről valamilyen tevékenység szükséges, a szállítási határidők csak e tevékenység megrendelő által történő hiánytalan elvégzésétől számítva kezdődnek meg. A kötelező szállítási határidő túllépése esetén a megrendelő megfelelő utólagos határidőt szab ki. Amennyiben a megfelelő utólagos határidőn belül sem kerül sor szállításra, ALUKON kizárólag a szállítási határidőnek nem megfelelően szállított árumennyiség számlaértékéért felel, legfeljebb az elszenvedett kár összegéig. Vis major, üzemzavarok vagy hasonló előre nem látott, ALUKONt nem terhelő körülmények az üzemzavar idejére mentesítik ALUKONt a szállítási határidők betartása alól. Ilyen esetekben a megrendelő kiváltképp nem jogosult a szerződéstől való visszalépésre és / vagy kártérítés érvényesítésére.
4. Garanciavállalás
Megrendelőnek az árut az átvételt követően haladéktalanul át kell vizsgálnia az esetleges hiányosságok végett. A hiányosságokat azonnal, legalább az áru átvételét követő egy héten belül írásban jelezni kell az ALUKON felé. Amennyiben a szállított áru hiánytalanságának vizsgálata nem történik meg, a hiányosságokról ALUKON nem, nem időben vagy nem előírásszerűen kap értesítést, akkor erre vonatkozólag mindennemű garanciavállalás érvényét veszti. A garanciavállalás ideje alapvetően egy év. Ez vonatkozik a rejtett hiányosságokért vállalt garanciára is. Csekély hibák, melyek sem az áru értékét, sem alkalmazhatóságát vagy használhatóságát jelentősen nem csökkentik, nem esnek a garanciavállalás hatálya alá. Amennyiben garanciavállalásra kötelezett hiányosság merül fel, akkor a megrendelő alapvetően pótlásra vonatkozó igényt támaszthat. ALUKON jogosult a pótlás saját választása szerint történő végrehajtására. Ebben az esetben ALUKON jogosult a pótlás helyett az új szállítás lehetőségével élni. Ha a pótlás nem sikerül, ALUKON újbóli pótlásra jogosult. ALUKON ebben az esetben is dönthet az újbóli pótlás és az új szállítás között. A megrendelő csak akkor jogosult a szerződéstől való visszalépésre és / vagy kártérítési igényeinek érvényesítésére, ha a pótlás újfent -legalább kétszer- sikertelen volt. Kártérítésre vonatkozó igényt akkor támaszthat a megrendelő, ha ALUKONt súlyos gondatlanság vagy szándékos károkozás terheli. A kártérítési igény minden esetben az elszenvedett kár összegére korlátozódik. A megrendelő hiányosság következményéből eredő károkra vonatkozó kártérítést nem érvényesíthet, kivéve, ha a kár szándékos károkozásból vagy durva gondatlanságból ered.
5. Áruvisszavétel
Áruvisszavétel csak ALUKON határozott előzetes hozzájárulásával történhet. Nem ALUKON hibájából eredő áruvisszavétel esetén az áruérték 15 %-ának megfelelő összeg levonásra kerül a jóváírás során. Különleges eljárással gyártott áruk és késztermékek alapvetően nem válthatók vissza.
6. Kötelezettségszegés
A kötelezettségszegésért vállalt felelősség az ALUKON esetén a durva gondatlanságra vagy szándékos károkozásra korlátozódik. ALUKON alapvetően nem vállal felelősséget olyan kötelezettségszegésért, mely a megrendelő által ellenőrzött rajzokra, nyomtatott anyagokra vagy a megrendelő által gyártási dokumentációként kiadott mintákra vezethető vissza. Másolt dokumentációk szerkezeti formájáért és pontosságáért ALUKON alapvetően nem vállal felelősséget. ALUKON kötelessége csupán, hogy a megrendelőt a dokumentációkban foglaltak technikai kivitelezésének lehetetlenségéről -amint felismerhető- haladéktalanul tájékoztassa. ALUKON kiváltképp a megrendelő által átadott dokumentációkban foglaltak megvalósítása esetén nem vállal felelősséget harmadik fél ipari jogainak megsértéséért. ALUKONt nem terheli harmadik fél ipari jogainak vizsgálatára vonatkozó kötelezettség.
7. Fizetési feltételek
Valamennyi ALUKON által kiállított számla azonnal és minden levonás nélkül esedékes. A megrendelőnek nem áll jogában a kifizetést visszatartani vagy felszámolni, még reklamáció esetén sem, ha vitathatatlan vagy jogerősen megállapított követelésről van is szó. Esedékes számla késedelmes fizetése esetén ALUKON jogosult a BGB § 247 szerinti mindenkori alapkamatot 8 százalékponttal meghaladó késedelmi kamat követelésére, esetleges nagyobb késedelmi kár kimutatása azonban mindenkor lehetséges. Váltó csak határozott írásos hozzájárulással, csekk pedig csak teljesítés fejében és minden esetben a jóváírás feltételével kerül elfogadásra. Amennyiben a megrendelő késedelmesen fizet, úgy ALUKON jogában áll, hogy a szerződés további teljesítésétől a szerződés teljesítésére vonatkozó későbbi felszólítás esetén is elálljon. Amennyiben a fizetési igény jelentős veszélyeztetésének lehetősége lép fel, ALUKON jogosult arra, hogy előlegfizetésre vagy megfelelő biztosítékra igényt támasszon. Ha a megrendelő az előleg fizetését vagy a biztosíték rendelkezésre bocsátását megtagadja, úgy ALUKON jogában áll, hogy a szerződés további teljesítésétől elálljon, a szerződést felmondja és kártérítést követeljen. Beérkező fizetések először mindig a költségek és kamatok, aztán pedig a főkövetelések kiegyenlítésére kerülnek felhasználásra. Több követelés fennállása esetén a beérkező fizetések a követelések között mindig a legkorábbi követelés kiegyenlítésére kerülnek felhasználásra. Amennyiben korábbi számlákra vonatkozó fizetési határidők már lejártak, úgy újonnan kibocsátott számla összegének engedményekkel történő csökkentésére nincs lehetőség.
8. Tulajdonjog fenntartása
A szállított áru ALUKON minden megrendelővel szemben a számla keltekor fennálló követelésének teljes kifizetéséig ALUKON tulajdonát képezi. A tulajdonjog tárgyát képező áru megmunkálása vagy feldolgozása esetén ALUKONt megilleti a munkálatok által keletkező áru (közös) tulajdonlása a tulajdonjog tárgyát képező áru megmunkálás vagy feldolgozás elötti állapotának megfelelő érték nagyságáig. A tulajdonjog tárgyát képező áru értékesítése csak a megrendelő szabályszerű üzleti forgalmazásában megengedett. Amennyiben a megrendelő továbbértékesíti a tulajdonjog tárgyát képező árut, akkor a vásárlóval szemben támasztott követelését köteles az értékesítés időpontjában ALUKONnak átengedni. A megrendelőnek köteleznie kell a vásárlót arra, hogy a továbbértékesítésből eredő fizetési kötelezettségének közvetlenül az ALUKON felé történő fizetéssel tegyen eleget. Kivételek ez alól csak az ALUKON és a megrendelő közötti előzetes írásbeli megegyezés esetén lehetségesek. Egyébként a tulajdonjog tárgyát képező áru fölötti mindenfajta rendelkezés lehetősége kizárt, főképp a biztosíték-átruházás és az elzálogosítás nem megengedett. Amennyiben a megrendelő vagyonának esetleges felszámolása érinti a tulajdonjog tárgyát képező árut, úgy erről ALUKONt az összes szükséges adatot (végrehajtási okirat aktaszáma, végrehajtási eljárás ügyszáma és a bírósági végrehajtó neve) megadva és adott esetben a végrehajtási jegyzőkönyvet is mellékelve azonnal írásban tájékoztatni kell. Minden ALUKON által a megrendelő rendelkezésére bocsátott és a teljesítés mint olyan részét nem képező dolog (például vázlatok és tervrajzok, szerkezeti rajzok, eszközök és szerszámok, stb.) mindvégig ALUKON tulajdonában marad.
9. Teljesítés helye és illetékesség
A teljesítés helye minden szerződő fél számára Konradsreuth. A szerződő felek megállapodásaiból származó mindenfajta vita Hof/Saale kizárólagos illetékességébe tartozik. Külföldi szállítások esetén kizárólag a Német Szövetségi Köztársaság által szabályozott jog érvényes.
10. Záró rendelkezések
A szerződés egyes rendelkezéseinek esetleges hatálytalansága nem érinti a szerződés többi rendelkezésének hatályát. A hatálytalan rendelkezés az eredetileg szándékolt tartalomnak és gazdasági célnak leginkább megfelelő hatályos rendelkezéssel helyettesítendő. Valamennyi a szerződéses viszony hatályát érintő nyilatkozatot írásba kell fektetni. Az írásos formában történő rögzítés követelményétől való eltéréshez szintén írásos megerősítés szükséges.





